a kápolna esteLelkes és sok generációt képviselő, nem is kicsi csapatunk találkozott december 21-én este félhatkor Budajenőn, a Szent Mihály kápolnánál, hogy hozzátegye a maga fénypontját a Magyarok Szövetsége által immár második éve megtartott Fénylánc ünnepséghez. Ez az éjszaka az év leghosszabb éjszakája, amikor legalacsonyabban jár a nap, ettől kezd emelkedni égi pályáján, innentől kezdenek hosszabbodni a nappalok. Megszületik a fény, a keresztény egyházak a kis Jézus születését ünneplik.
Alkonyat után, inkább sötét, mint szürkület volt már, amikor szállíngózni kezdtek az emberek. Bár a hőmérséklet emelkedőfélben volt, még mindíg mínusz öt fok alatt járt, és friss délkeleti szél fújt; kesztyű, sapka elkelt. A gyertyákkal kivilágított kápolna, mint kicsiny menhely az estben, barátságosan hívogatott. Tudtuk, hogy a fénylánc első tüze öt órakor gyullat meg a Börzsönyben és attól fogva újabb és újabb tüzek lobbanak fel országszerte.
a kápolna belülrőlA mi fénylánc ünnepségünk jól igazodott a szervezők ajánlásaihoz, mindehhez a keretet az árpádházi kápolna adta. Az ünnepség elején láncban, énekszóval mentünk be, sétáltunk el az oltár előtt és vonultunk ki az előkészített máglyácskához. Szertartásunkban helyet kapott az új íjászok befogadása, végezetül pedig -immár ismét bent a kápolna oltáránál közös emlékkönyvünkben aláírásunkkal tanúsítottuk ittlétünket.
emlékkönyv aláírás
Kerestünk tüzek fényeit körben, mintha véltünk is látni egyet szemben Perbál és Tök között, meg a mi tőlünk észak-keletre a hegyben, de nem tudtunk bizonyságot szerezni, hogy azok valóban a fénylánc tüzei voltak.
A szer után levonultunk a Művelődési Házba, ahol az íjászok vendégei voltunk. Megtekintettük az ez évben készült filmjeiket és versenyeken szerzett trófeáikat.
Köszönjük a friss kenyeret, jó bort és - szót, a szép estét! Áldott karácsonyt!
fény és emlékkönyv
forrás:
- Fénylánc Magyarországért - Magyarok Szövetsége honlap
- a Székely himnusz (kiegészített változat)