Hiába szurkoltunk a háttérben annyian, haláltakkot húztál és nem is jössz vissza már onnan, pedig várunk, mint rendesen az elverődötteket a következő pályaszakaszon ...
Istenem, de korai, idő előtti ez a távozás is!

Tán negyven éve voltál generációnk első kiugró élménye Az oroszlán ugrani készül-ben. Ajtay Andorral, Psotával, Medveczky Ilonával, az Illésékkel és Papp Lacival, Majorral és Dayka Margittal - micsoda gárda, micsoda zene, és micsoda játék volt! A nekünk akkor még csak álom horvát tengerparton! Aztán néhány évvel később találkoztunk a vizeken a vitorlázók között. Mi kerettagok voltunk és húszévesek, miénk volt minden hullám és szél, nagymenőnek gondoltuk magunkat. Enyhe és magától értetődő nagyképűséggel lenéztelek, mondván, mit keres egy csepűrágó a vitorlázók között?! De aztán rá kellett jöjjek, ahogy alakításaid hitelesek, hajós éned is valós. Igazi vitorlázó vagy és elkötelezett versenyző. Nem üstökös voltál a vitorlázóberkekben -mint jó néhány kollégád, meg aranyifjú-, akiknek csak státuszszimbólum a hajós világ. A Rabonbán neve nekem örökre összefort veled. Ha messziről felismertük hajód, tudtuk, jól esőn nyugtáztuk, hogy "a Bujtor" is köztünk van.

Épp így ősszel, huszonegy-pár éve lehetett egyszer, amikor a Mihalkovits-on valami káprázatos rajtot csináltál. Esőre hajló, szürke hétvége volt, kettes-hármas DNy-i szélben készültünk rajthoz, csőre mutató kreuz-ban. Valahogy elaludt a flotta, vagy tán kicsit csökkent a szél a rajtidőpontra, a banda nagy része lemaradt. A máskor nagy tülekedés helyett most csak úgy úsztunk át a vonalon percnyi késéssel, mintha szégyellenénk ... kivéve a Rabonbánt. Te megtaláltad a legtisztább helyet, senkitől nem zavartatva időben ráhúztatok, elindultatok és lövéskor az egyetlen hajó voltatok a rajtvonalon, amely jó tempóban, csobogva indult a versenynek. Pár perc alatt volt 150 méter előnyötök, meg is nyertétek azt a futamot. Még ugyanazon az őszön véletlen összefutottam veled egy sétán valahol a hegyekben, ahol -immár szerény moccóként- kitörő örömmel gratuláltam jeles teljesítményedhez. Azóta is őrzöm az emlékét, amiképp azt a rajtot akár tanítani lehetne!

Aztán másik szerepünkben, nézőként eszünkbe jutnak filmjeid. A Harlekin, az Egri Csillagok, a Bors, a Sándor Mátyás, a Sztrogoff Mihály, A dunai hajós, A Pogány Madonna, meg a többiek. Örök évődésetek a balfék Kardos doktorral, a nagyvagány műbalhék. Ötvös Csöpi nem puszta Bud Spencer másolat, hanem egy eredeti magyar figura - ma már tudom. Számomra gyémántok azok a képek, ahogy a gyerekek játszótársa vagy filmjeidben. Kedves emlékem például, ahogy a Madonnában a kis "kolléga urat" leteszed aludni és betakarod ... Nem is a te, hanem gyerekpartnereid kiváló játéka -és a mi filmemlékeink- bizonyítékai annak a megfoghatatlan minőségnek, ami annyira a tiéd volt.

Utoljára öreg Zenthe temetésén láttalak a búcsúzók között. Azután, most augusztus elején már csak a hírét hallottam váratlan rosszullétednek. Berlinbe indulásunk előtt -vihar előtti csendben- gondoltam rád, érdeklődtem hogyléted után, és csöndesen fohászkodtam felépülésedért.

Nem búcsúzunk Csöpi, itt maradsz velünk. Évek jönnek, évek mennek, tudom úgy leszünk, hogy semmi sem változott. Mert itt vagy közöttünk. Csak néha, rossz álom gyanánt zökkenünk majd rá itt maradtak, hogy más ül a Rabonbán kormányánál, és te égi vizeken húzod a nagyschottot ...

Isten áldjon kapitány, köszönjük, őrizzük a szép játékot!