sportnap, János balról a másodikA napokban fejeződik be "Az év navigációs hangja" verseny, amelyben gyermekeink ismeretségi köre révén mi is érdekeltek vagyunk: Keresztes János barátunk bekerült a döntőbe. Az alábbi kép szeptember elején készült családi körben, ahol János is a csapat tagja.
Megköszönjük baráti, ismeretségi körünknek, ha -értékelve János szakmai tevékenységét ("a következő lehetőségnél fordulj ... jobbra!")- szavazataikkal feljebb juttatják a dobogó csúcsa felé ... Hajrá, János! te vagy a legjobb!
Eredményhirdetés december 17-én csütörtök reggel 10-kor a Mammut árudában (Budapest, Széna tér).
forrás:
- Az év navigációs hangja - Nokia, T-Mobile (http://azevhangja2009.hu -> Szavazás, Döntősök)
János köszönete támogatóinak
Sziasztok!
Hálás köszönet a szavazatokért, a bíztató üzenetekért, meg a mindenért, de már ne küldjetek voksokat, mert a verseny véget ért.
509 nevezőből, előbb 15, majd 10 maradt, s hála nektek, még ekkor is versenyben voltam. Azonban az első helyezést sajnos más kapta. Tegyük hozzá, megérdemelten. Egy tehetséges fiatal srácé lett a berlini munka és az azzal járó egymillió forint. A maradék 9 jelölt pedig gazdagabb lett egy Nokia 6700-as készülékkel. Tehát én is. Mégegyszer köszönöm.
Pár embert elriasztott a szavazástól a kötelező regisztráció, ezt abszolút megértem, de a szavazók között csak így lehet ajándék okat sorsolni. A cég ígérete szerint nem fogtok e-mail-ben nokia reklámot kapni.
Ha netán mégis, kérlek benneteket, hogy mosolyogva és ne vicsorogva gondoljatok rám.
Szóval köszönet.
Boldog karácsonyt, új évet és sok locsolót! - ha addig nem találkoznánk.
Üdv: KeresztesJani
eredmény
megvolt az eredményhirdetés délelőtt: nem Jani nyerte a versenyt, de benne volt az első tízben. Köszönjük minden ismerősnek, barátnak aki szavazatával segítette a minél jöbb helyezést.
Nincs gond! Ha nem most, akkor majd legközelebb jön a meglepetés!