Strém Kálmán emlékkoncert

Május 28-án este a Zeneakadémia különleges zenei estnek adott otthont. Strém Kálmán hangversenyrendező 75-ik születésnapjára emlékezni hívta meg a közönséget a Kanizsai Klasszikusok Kultúrális Egyesület. De az est -talán nem túlzás- térben és időben messze túlmutat mind a rendező egyesület pátriáján, mind a mostani századforduló másfél évtizedén.

A komolyzenében kevéssé járatos látogató is megérezhetett valamit az est különlegességéből, amikor belépett a Zeneakadémia Nagytermébe. Ez a hétvége precízen a Haydn évfordulóé volt, az est programjának nagy részén is Haydn darabok voltak műsoron. A pódiumon balra egy látványosan szép műalkotás volt látható, Strém Kálmán mellszobra, amelyet másnap, szülővárosában terveztek felavatni. És gyülekeztek a nézők szinte mindenütt: a földszinten, az erkélyeken, az orgona alatt és még a színpadon is, a szólisták mögött elhelyezett székeken ... teltházas előadás ígéretét hozva az alkalomnak.

A Kanizsai Kultúrális Egyesület megnyitójaA Kanizsai Kultúrális Egyesület megnyitójaAz emlékkoncertet az est házigazdája, a Kanizsai Klasszikusok Egyesület elnöke, majd Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora nyitotta meg. Mindkét előadás Strém Kálmán munkásságára emlékezett vissza tartalmasan és szépen. Az est szórólapját idézve: "Strém Kálmán pályafutását az Országos Filharmóniában 1952-ben kezdte. Ott nyílt meg előtte a hangversenyrendezői pálya, amelyben szenvedéllyel és tehetséggel művelt hivatására lelt. A Vidéki Rendezési Osztály vezetőjeként hivatala átadásakor évi 2000 koncertet hagyott utódjára. A rendezvényszervezés mellett tudományos kutatómunkát, zeneszociológiai felméréseket is végzett több évtizeden keresztül. Éveken keresztül vezetője volt több szakmai szervezetnek, köztük a Művészeti Alapnak. A rendszerváltás után az elsők között alapította meg saját hangversenyrendezői irodáját, rendezvényei a főváros zenei életének kiemelkedő eseményeiként maradtak meg a zeneszerető közönség emlékezetében. Strém Kálmán mellszobraStrém Kálmán mellszobraMaradandó érdeme, hogy a 90-es évektől oroszlánrészt vállalt Fertőd-Eszterháza, illetve a magyarországi Haydn-kultusz új korszakának kialakításában. Korai halála betölthetetlen űrt hagyott a magyar zenei életben."

A koncert első részében Haydn dalok hangzottak el Kovács Ágnes és Füzi Nóra kamaraelőadásában. Ezek után ősbemutató következett. Sári József Georg Trakl: Verfall című versére írt zenei feldolgozást, amelyet Strém Kálmán emlékének ajánlott. Az új darabot is a két fiatal előadó mutatta be nagy sikerrel.

Őket követte Rév Lívia a pódiumon. Rév Lívia gyermekként kezdett zongorázni olyan neves tanároknál, mint Varró Margit, Máthé Klára és később Weiner Leó. Fischer Annieval, a XX. század világszerte ismert neves előadóművészével pályatársak, és jó barátnők is voltak. Diplomáját közvetlenül a II. világháború előtt szerezte, diplomakoncertjén Dohnányi, Bartók és Kodály is jelen voltak. A háború után Párizsban, Londonban, majd Amerikában folytatta kiterjedő előadói pályáját. Magyarországon csak a 90-es években jelent meg újra, hazai koncert visszatérését Strém Kálmánnak köszönhetjük. Jelenleg a Párizsi Nemzetközi Intézet tanára, aki koncertek mellett mesterkurzusokat tart Párizsban, és Magyarországon. Tamásiban tartott nyári mesteriskoláin sok fiatal növendék élvezhette szakmai irányítását. Rév Lívia ma a zongoristák korelnöke. Most, kilencvenhárom évesen döntött úgy, hogy búcsút vesz a koncertektől. Ezt a koncertet, mint jutalomjátékát hallgathatta így a magyar közönség.

Rév Lívia tanítványai körében: Felvégi Andrea fotóiRév Lívia tanítványai körében: Felvégi Andrea fotóiHaydn szonáta előadását poézis és könnyedség jellemezte. Játéka sikerét érzékeltetheti az is, hogy négyszer tapsolta őt vissza a közönség. A jelenlévők számára feledhetetlen marad természetessége, és gyermekszeretete, ahogy a közönség soraiban ülő legfiatalabb rajongóinak tapsát külön megköszönte. Sokan érezhettük úgy, hogy zenetörténeti pillanatok tanúi vagyunk ... Rendkívüli, megható és minden bizonnyal az est fénypontja volt, amikor az utolsó ráadás tapsa közben feltárult az ajtó és tanítványai jöttek elé a pódiumra hosszú sorban. Egy szál virágot hoztak, hogy köszöntsék kedves mesterüket! Akik ott voltunk, őrizzük a képet, ahogy a szűnni nem akaró tapsot végül már szerényen csak a bejárat ajtófélfája mellett meghajolva köszönte meg, majd derűsen mosolyogva, egyszerűen eltűnt a pódiumról ...

Szünet után az Accord Quartet előadásában Schubert G-dúr vonósnégyese zárta az estet. A meglehetősen nehéz darab játékával az előadók viharos sikert arattak.

Az emlékkoncertnek a fényét a szép műsor mellett a hazai koncertélet és zeneoktatás számos neves és köztiszteletben álló szereplőjének jelenléte is emelte, megadva ezzel a páratlan esemény rangját. Köszönjük a Kanizsai Klasszikusok Egyesület és Dr. Gerő Katalin rendezési erőfeszítéseit, hogy vendégeik lehettünk ezen a szép estén.

A koncertről készített album itt tekinthető meg, a fényképeket Felvégi Andrea készítette.

A koncert méltatása a

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.